1967 kétségkívül mozgalmas esztendő Amerika számára. Év végéig közel félmillióra emelik a Vietnamban harcoló katonák számát, s Martin Luther King New Yorkban nagyszabású tüntetést tart a háború ellen. Mohamed Ali nyilvánosan megtagadja a bevonulást. Nem utolsó sorban pedig meghal Vivien Leigh, az Elfújta a szél sztárja és Petula Clark óriási sikert arat Downtown című számával... Hogyan éli át mindezt a 17 éves kallódó tinilány, Susanna Kaysen (Winona Ryder)?

A kizárólag saját szabályai szerint élő Susanna nem jut közös nevezőre a szüleivel semmilyen kérdésben sem. Az idősebb Kaysenék hamar belefáradnak ebbe, így a tervek szerint pár hónapra beutalják őt egy pszichiátriai klinikára... Az a "pár hónap" Claymore-ban azonban kemény, kétévnyi próbatétel lesz a lány számára. Kezdetben nehezen megy neki a beilleszkedés ebbe a külvilágtól teljesen elzárt világba, mellyel Valerie nővér (Whoopi Goldberg) útmutatásával ismerkedik meg. Végül megbarátkozik az intézet furcsábbnál-furcsább lakóival, mint például a kissé túlpörgött, szívtelen és szókimondó Lisa-val (Angelina Jolie), vagy az apja szexuális zaklatásaitól szenvedő és éppen ezért magába zárkózó Daisyvel, és az eltorzított arcú, bánatos Pollyval. Ideje leteltével Susanna teljesen más emberként hagyja el Claymore épületét...

Bár a film megtörtént eseményeken, nevezetesen Susanna Kaysen saját regényén alapul, mégis elkerülhetetlen az összehasonlítás Ken Kesey művével. A női Száll a kakukk...-nak titulált filmben azért szerencsére nem olyan bántóak a hasonlóságok, még ha egyes jelenetek, és talán az egész dramaturgia erősen emlékeztet a klasszikus regényre és Milos Forman nagyszerű filmjére. Mindez köszönhető annak, hogy korunk két talán legtehetségesebb fiatal színésznője játssza a főszerepeket: a gyönyörű Winona Ryder remekül érzékelteti velünk azt a változást, ami Susannában végbe megy, de az igazi meglepetés mégis Angelina Jolie. A kezdetben csak Jon Voight lányaként ismert színésznő már pár éve nem szorul a nagynevű apuka segítségére: remek volt a Szeress, ha tudsz! és a Gia - Kifutó a semmibe című filmekben, de Lisa szerepében brillírozva minden eddigi alakítását felülmúlja.

Az Észvesztő talán csak az utolsó tíz percre ül le. James Mangold rendezőnek - akárcsak az előző filmjében, a Coplandben- nem sikerül tartania a felállított magas színvonalat, ám mindez nem annyira zavaró bűn, hogy ne lenne megbocsátható.