Ötven autó elrablása egyetlen éjszaka alatt? Elég megvalósíthatatlannak hangzik még a veterán autótolvaj, Randall "Memphis" Raines (Nicolas Cage) számára is. Pedig a családi összetartás sokmindenre képes - például erre is. A régóta visszavonult Memphisnek nem sok választása van: vagy elvégzi a munkát, ezáltal rendezve öccse, Kip (Giovanni Ribisi) tartozását, vagy pedig mindketten életükkel fizethetnek a srác baklövéséért... Az újra - erre az egyetlen alkalomra - összeverbúválódott tolvaj-csapatnak ráadásul nem csak az idővel kell megküzdenie: Roland Castlebeck detektív (Delroy Lindo) tudomást szerzett Memphis hazaérkezéséről, és mindent megtesz, hogy ezúttal ne tévessze szem elől. Ezek után már csak hab a tortán, hogy a város másik bandája sem látja túl jó szemmel az új jövevényt...

A Tolvajtempó legnagyobb előnye a szereposztásban rejlik. A Bruckheimer-produkciók mindig is híresek voltak a generációk találkozásáról: Cage már harmadszor játszik a producer akciófilmjében - Sean Connery és John Malkovich után ezúttal egy másik "nagy öreget" kapott partneréül, a mindig nagyszerű Robert Duvallt, akinek az autószerelő Otto Halliwell megformálása igazán hálás szerep. Feltűnik még a filmben a mostanában (joggal) agyonsztárolt-agyondícsért Angelina Jolie is egy lehetetlen szőkített afro-frizurában, valamint A Ravasz, az Agy... verőlegénye, az itt nem túl beszédes Vinnie Jones is. A forgatókönyv hiányossága, hogy bár a tolvajcsapat minden tagjának karaktere precízen ki lett dolgozva, az ellenfelekre már nem fordítottak különösebb figyelmet: az "asztalos" őrültet megformáló Christopher Eccleston (Sekély sírhant, eXistenZ) is elég közhelyes, de Delroy Lindo zsaru-karakterének motivációit nem érti a néző - az egyik pillanatban megszállottan üldözi Memphist, míg befejezésül az egész rabló-pandúr dolgot egy primitív mondatban megideologizálva a szánkba rágja (kb.: A családért néha át kell hágnunk a szabályokat, de a fő, hogy mindig tudjuk a helyes utat) - végül pedig barátként válnak el.

Az író és a rendező jobbnak látták a jól bevált sémákat követni, ezért a film első felének szerkezete egy az egyben az Armageddont idézi (szerencsére ez itt működik), míg a másik A Sziklát (ez sajnos már kevésbé). Ha a Tolvajtempó elején - az egyébként nagyon dögösen megcsinált - stáblista nem árulta volna el, hogy ki a rendező valójában, kapásból Michael Bay-re gondolnánk... Dominic Sena (Kalifornia) azért lehetett volna valamivel merészebb, kreatívabb.

Az alapanyag gyenge pontjait (legyünk realisták: ennél többet nem is várhatnánk az Armageddon írójától) azonban ellensúlyozza az a féktelen tempó, mely egy nyugodt percet sem hagy a nézőnek. A Gone in 60 Seconds utolsó felében látható autósüldözés pedig annyira jó, hogy már csak amiatt is érdemes rászánni azt a két órát. Összességében egy precízen kivitelezett Bruckheimer-produkció kapunk, de az egyedi megvalósítás hiánya miatt a nyár két akciófilmje közül a Mission: Impossible 2 javára dől a mérleg.